2014. augusztus 14., csütörtök

Szeptember. 9.-Kedd

Ezek után az gondolatmenetek után a nap ment tovább a rendes kerékvágásában. Egy mozzanat kivételével. Vagyis inkább kettő...
Tanítás előtt Fedével leugrottunk az alagsorba az autómatához kávéért, mert ha tehettem volna, úgy elaludnék állva ahogy voltam. Az a fekete lötty szerencsére segített nyitva tartani a szemem.
Utolsó előtti órát követő szünetben nagy meglepetésemre Jace-t találtam a padomnál. Vár valakire. Az az érzésem rám...
Odasietek hozzá.
-Szia!-köszönök neki, hogy hallja, már nem kell várnia.
-Szia!-hallom a választ.- Csak azt szeretném kérdezni...-vág bele egy kérdés közepébe, de a felénél elhal a hangja. Talán fél...- azt szeretném kérdezni...-kezdi el újra- hogy lenne-e kedved tudod...velem...ma...-és itt megint elhallgat. Nem, értem...Mihez lenne kevdem? - ...beszélgetni és sétálni a kertben.-fejezi be a kissé hosszúra sikeredett kérdését.
-Persze.-mosolygok a szemébe.- Mikor?
-Mondjuk utolsó óra után?
-Oké.-egyezek bele és ahogy belenézek a szemébe úgy érzem mintha süllyedne alattam a talaj, mintha vízen állnék.
Azon gondolkodom, hogy mennyire szeretnék beletúrni abba a szépen beállított búzaszínűnek definiált hajába, miközben az ajka az enyémhez ér.
Ne gondolj ilyenekre!- ütöm fejbe magamat a képzeletbeli újságpapírral.-Döntsd már el kit szeretsz! Ne legyél Diana!
-Minden oké?-szakítja félbe a társalgást magammal a még mindig mellettem álló személy, akiről az előző képek szóltak a fejemben.- Kicsit sápadt vagy.
-Persze, minden rendben, csak egy kicsit fáradt vagyok, de túl teszem magam rajta.- győzködöm.
-Oké, akkor megnyugodtam.- kacsintott felém egy mosoly kíséretében. - És egy óra múlva ide jövök hozzád.- emlékeztetett.
-Oké, köszi.
Őszintén szólva, nem emlékszem mi történt matekon...Az az egész óra úgy kiesett.
Gondolkodtam. Arról, hogy miről fogunk Jace-szel beszélgetni. Chuck-kal még el tudom képzelni, vele van közös témánk (még Diana meghódításán kívül is, mert azt nem számítjuk témának...) , de vele, aki a tánctanárunk fia. Jó igaz, hogy izmos, nagyon helyes és az osztálytársam...Igen, az a mondás már érvényét vesztette, hogy "házinyúlra nem lövünk". De viszont a fő gond az, hogy akkor se tudok róla semmit és semmi olyan témát ami őt érdekelné.
Gondolkodjunk pozitívan!-szóltam rá magamra.- Ezzel a beszélgetéssel megismerheted őt és legközelebb lesz közös témánk!
Logikusnak tűnik amit magamnak mondtam...
Mire ezt végiggondoltam már magam előtt látom Jace alakját.
-Min gondolkodtál?-kérdezi.
-Őszintén szólva? Rólad.- válaszolom.
-Ooo, ezt vehetem bóknak is?
-Egy lánytól? Akár...- és vigyorgok rá, mint a vadalma.
-És mire jutottál?- érdeklődik tovább.
-Hogy nem is ismerlek.
-És szeretnél megismerni?-néz rám őszinte, de titokzatos mosollyal.
-Igen.- vágom rá gondolkodás nélkül.
Mire tettünk egy kört az iskola körül, már úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Rengeteg mindent mondott magáról és én is viszonoztam neki ezt pepitában.
Megtudtam róla, hogy nagy Dimitri Vegas fan. Őszintén szólva én ezt a bandát eddig nem ismertem, de mutatott egy pár videót, ami alapján egész jó zenekarnak tűnik.
A kedvenc filmje pedig az X-men. Na igen, azt én is szeretem, de annyira mégsem vagyok oda érte, mint ő.
Olvasni annyira nem szeret, de azért van egy kedvence. A Harry Potter. Ez alapján a film is a kedvencei közé kellene hogy sorolható legyen, de állítása szerint ritka szar lett a film, ha olvastad a könyvet. Ezért azt nem szereti.
Remélem ő is megjegyzett párat azok közül, amiket én mondtam. :)
Aztán történt az egyik váratlan dolog.
Beszélgettünk és nevettünk, aztán hirtelen nagy csend támadt és mind ketten abbahagytuk a mondandónkat.
Éreztem, ahogy közelebb hajol addig, míg a forró leheletét is éreztem a nyakamon. Közelebb hajolt, jobb kezét az arcomra tette és szép lassan összeérintette az ajkunkat.
Először csak gyengéden, aztán egyre erőszakosabban, konkrétan faltuk egymást.
Ő a csípőmre tette a kezét, ahol a nagy hévben az ujjatlan pólóm feljebb csúszott, így hagyva egy fedetlen területet, amit immár egy nagy tenyér takart.
Én egyik karommal a nyakár átkarolva, a másikkal a hajában matatva ültem, kis híján a fiú ölében.
Nem hittem, hogy ezt az intim pillanatot valaki meglesi. Tévedtem, de sajnos ez csak később derült ki...
De ebben a pillanatban nem foglalkozva azzal, hogy esetleg valaki meglát minket ültünk összefonódva egy elrejtett padon. Ajkunk összeért egy pár percig, majd folytattuk a beszélgetést és megint visszatértünk a csókolózós pillanathoz.
Így telt el a délután.
Este beszámoltam Elle-nek a nagybetűs JELENETről Jace és köztem. Ő ugrált örömében, hogy végre boldognak lát, mert nem akarta említeni, de mostanában elég szomorkásnak látszódott a hangulatom.
Elmeséltem neki vagy ezerszer a pillanatot, amikor először ért egymáshoz az ajkunk, de Elle-nek ez nem volt elég, ezért elmeséltem ezeregyedszer is, amíg meg nem jegyezte fejből ő is az egészet.
Aztán lefeküdtem aludni.
Nem sokkal azután felébredtem, mert fuldokolni kezdtem. Füsttől. Valaki felgyújtotta az iskolát. Köhögve kinéztem az ajtón és látom, hogy emberek karókkal a kezükben szúrják azokat egyenesen vámpírok szívébe. Félelmetesen el tudják találni pont annak a helyét. Ezek nem lehetnek mások csak vámpírvadászok.
Már hallottam róluk anno a szüleimtől, de eddig sose találkoztam velük. Nem hittem, hogy léteznek. Azt hittem csak mese, amivel a gyerekeket szokták riogatni, hogy jók legyenek.
Ezek szerint nem.
Minden igaz.
Gyorsan észbe kaptam, odasiettem Elle ágyához, de már csak azt látom, ahogy lángra kap a teste.
Elöntött a zokogás.
-Miért?! Miért veszel el tőlem mindenkit? Miért?!- kiáltoztam a kérdést az égbe,  választ várva.- Most már nem maradt senkim!! Ezt akartad?!
Két dolog ölhet meg egy vámpírt.
1. egy jól célzott karó a szívbe
vagy
2. a tűz
Ez a másik váratlan dolog. A vadászok.
Mielőtt én is lángra kapok, kimásztam az ablakon egyenesen a tetőre, lehetőleg úgy, hogy a vadászok ne vegyenek észre.
A sötétségben szerencsére nem láttak meg, túlságosan el voltak foglalva más vámpírok gyilkolásával.
Bemenekültem az iskola mentén lévő erdőbe. Futottam, amíg lábam bírta, aztán megálltam egy nagy fenyő tövében. Leültem. Előtörtek Elle lángoló testének gondolatától a könnyeim, amik akkora mennyiséggel jöttek, hogy egy hamar nem lesz vége. Sírtam. Sirattam a legjobb barátnőmet. Az utolsó embert aki számított. És ő most meghalt. Nem bírom ezt elviselni.
Ezután csak egy gondolat mászkált a fejemben.
El kell menekülnöm innen. És egész Londonból. A kérdés már csak az, hogy hova?

1 megjegyzés: